2010. július 1., csütörtök

Semmi sem indul könnyen...

...ahogy a mai nap sem. 6-kor keltem és loptam ki magam kedvesem mellől, hogy átbringázva a városon, lerakjam a cajgát otthon és metróval kimenjek az ideiglenes munkahelyemre, ahol másfél hétig helyettesítek. Iszonyatos fejfájásom - mely valószínűleg a kimerültség miatt gyötör - oldására gondoltam beugrom a metróaluljáró mellett lévő Reálba egy kóla-jóreggeltkeksz kombóra. Mivel - mint általában - késésben voltam, csak úgy suhantam a polcok között, céltudatosan, irányratörően, akár egy jó úttörő. A pénztárakhoz érve öntött el a méreg, hogy az amúgy általában három nyitva tartó pénztárból egy van csak, és vagy nyolcan várnak sorban.
Hát szép. Reggel hétkor, mikor mindenki melóba/suliba rohanna és épp két perce sincs egy kis reggeli vételezésére, a pénztárnál állva borul meg a napja. Gondoltam, mikor odaérek, viccesen megkérdezemmá', hogy tán' szabadságon vannak a kolleginák? De mire odaértem a válasz kérdés nélkül jött panasz formájában az ott téblábolő biztonsági őrhöz, miszerint valaki olyan jó beosztást csinált, hogy ő csúcsidőben egyedül szív, és még pisilni sem tud kimenni.
Kedves, együtt érző mosollyal fizettem és mentem onnan, ahogy  tudtam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése