in memoriam

Ma meghalt egy hozzám közel álló személy. Pedig még meg sem született...
Van egy barátom. Már igen régóta ismerem. Rengeteget tanultam tőle és köszönhetek neki az élet sok területén. Jellegzetes hangja, töretlen optimizmusa, vidámsága bármilyen mélyponton is voltam, mindig felvidított. Pedig az ő élete sem fenékig tejfel. Valahogy mindig mellényúl mikor párválasztásról van szó. Nem egy éjszakát hallgattam végig ahogy sírva próbálja kiheverni éppen aktuális nagy szerelmét. De mindig talpra állt. Most sem lesz másképp.
Egy ideje kicsit el volt veszve, a sok munka, a magánéleti gondok mellett nem nagyon jutott ideje rám, nem beszélve arról hogy másik városba költöztem én is. Éppen ezért nagy meglepődéssel és örömmel fogadtam amikor közölte velem hogy vár valakit. Régóta szeretne kisbabát, de eddig valahogy nem jött össze. Szóval nagyon örültünk, bár nem volt biztos hogy ki az apa, de nem számított, szemétláda minden férfi alapon nem is volt rá szükség. Majd sok apja lesz, mikor ki fog rá vigyázni, barát van elég. Nagy volt az öröm: vártuk, készültünk, terveztük a jövőt. A legjobb barátom fel is ajánlotta, hogy elveszi feleségül, csak a nevét nem adja a gyereknek, mert nem akar vele kicseszni. Úgy tűnt, hogy végre minden rendbe jön.
De valaki nem akarta hogy megszülessen a kis angyal; és ma reggel visszaszállt a mennybe.
Talán egyszer meggondolja magát és lejön közénk, hogy szeressük.
Remélem ezt is olvassa föntről...