Nem

Nem vagyok az a fajta, aki kilépve a művészbejáró ajtaján, szédül a valóságtól, rosszul van a napfénytől és inkább napszemüveget hord este is csakhogy ne lássák a halandók hogy milyen megvetéssel néz rájuk.
Nem vagyok az a fajta, aki egyik cigit szívja a másik után a büfében és minden előadás és próba után órákig kéri az egyik sört a másik feles után, esetleg csak bort iszik, mert csak az az igazi ital.
Nem vagyok az a fajta, akivel nem lehet másról beszélni, mint színházról, filmről, előadásokról, próbákról és arról hogy melyik kolléga mikor kivel és hogyan...
Nem vagyok az a fajta, aki az utolsó forintjait is inkább cigire és sörre költi, mert a művészet és bódulat fontosabb, mint egy falat kenyér.
Nem vagyok az a fajta, aki olyanokkal jópofizik, akiket legbelül mélyen megvet és utál,aki arra hajlik amerre a szél fúj, csakhogy kapjon egy kis szerepet egy szar darabban.
Nem vagyok meleg, nem vagyok körülmetélve, és nem feküdtem le senkivel csak mert befolyásos, elismert, vagy közel van a tűzhöz.

Mégis el tudok játszani egy szerepet, el tudok énekelni egy dalt, meg tudok írni egy esszét.

És mindezeket nem titkolom.

Talán bennem van a hiba. Talán nem. Talán leszarom.

Talán.

De legalább jól érzem magam a bőrömben és nincs szégyellnivalóm.

Ennyi bőven elég.