Mivé lett a világ...

Az az időpont, amikor utoljára könyvet vettem a kezembe, körülbelül egybeesik az internetünk bekötésének időpontjával. Néha még gondolok rá, hogy dejó lenne elolvasni egy könyvet. Mint annak idején, mikor még számítógépünk sem volt és ha nem iskolában vagy fociedzésen voltam, akkor olvastam. Ennek már sok éve.
Egy ideje, ha nem úgy indul a napom, hogy felnézek a netre, úgy érzem lemaradok valamiről. Pedig nem. Nagyon nem. Mikor kint voltam Madridban és nem volt net -vagy csak alig- egy hétig, egyáltalán nem hiányzott. Észrevettem és élveztem olyan dolgokat, amiket addig nem; és nem éreztem késztetést arra, hogy megosszam a nagyvilággal, hogy éppen esik vagy fúj. Amint hazaértem és befészkelte magát a tudatalattimba, hogy bármikor-bárhol online tudok lenni, rögtön elfogott a kényszer hogy megnézzem a leveleimet, óránként felnézzek az arckönyvre, vagy megnézzem nem-e töltött fel valaki új képet a kedvenc fotómegosztó oldalamon. Katasztrófa. Bár most nem dolgozom semmit, és meglehetősen sok szabadidővel rendelkezem - amit tölthetnék hasznosan is, de nem, én online vagyok - vannak olyan emberek, akik munkahelyükön is lopva, titokban fel-fellesnek hogy nincs-e valami jó videó, nincs-e egy vicces csoport vagy oldal amit lájkolhatnak. És csodálkozunk hogy nem halad a munka? Hogy annyi magányos ember van? Hogy az emberek bigámiában élnek az igazi hús-vér és a virtuális párjukkal?
Mit lehet itt tenni? Hiszen, akár bevalljuk, akár nem, ugyanannyi a pro és a kontra. Legalábbis így gondoljuk.
Nemhiába jut igen gyakran eszembe, hogy el kéne költözni a puszta közepére(mert bár most is ott élek félig, szinte bármikor elérhető vagyok) és elszigetelődni a külvilágtól és főleg a világhálótól. Felfedezni a mindennapi dolgok szépségeit és élvezni őket (nem pedig post-olni).

És valaki azt is mondja meg nekem, hogy mikor egyébként semmi szükségem nincs rá, mindig van internet, de amint tényleges okkal, céllal, elhatározással használnám előnyeit (mondjuk hogy olyan emberrel beszéljek akivel máshogy igen nehéz), akkor bizony eltűnik, kámforrá válik, megakad, nincs.

Az internet - hogy Pindroch Csaba szavait idézzem a Marica grófnőből -  olyan, mint a tehetség: áldás és átok egyszerre.